Tájékoztató

 

 

TÁJÉKOZTATÁS A KORONAVÍRUSRÓL

 

Tisztelt Szülők!

 

Az észak-olaszországi gócpont mellett a koronavírus fertőzés már hazánkban is megjelent.

 

A járvány megelőzéséhez mindenki együttműködésére és felelősségvállalására szükség van.

 

Intézményünk a tanulók és a tanárok egészségének védelme érdekében minden iskolai programot, közösségi rendezvényt lemond, a közeljövőben nem szervez kirándulásokat, szakmai tanulmányutakat külföldre. Ezt ajánljuk a Mórás tanulók családjainak is.

 

Ha a kedves Szülők a közelmúltban jártak vagy a közeljövőben terveznek utazást külföldre, vagy külföldről érkezett személlyel érintkeztek, akkor az utazást, illetve találkozást követően a gyermeküket két hétig ne engedjék iskolába! Kérem a tisztelt Szülőket, hogy erről feltétlenül értesítsék gyermekük osztályfőnökét, mert ilyen esetben a tanuló hiányzását igazoltnak tekintjük. Az érintett tanulóknak a két hét leteltét követően orvosi igazolást kell hozniuk arról, hogy közösségbe mehetnek.

 

Ha valaki magán vagy szülőként gyermekén tüneteket - láz, köhögés, torokfájás, levertség - észlel, akkor maradjon otthon, telefonon értesítse háziorvosát, vagy hívja a Nemzeti Népegészségügyi Központ 06 80/277-455 vagy 06-80/277-456 zöldszámait!

 

Továbbá tájékoztatom Önöket arról, hogy a helyes, fertőtlenítő kézmosás szabályairól a Nemzeti Népegészségügyi Központ honlapján tájékozódhatnak, pl.: https://www.nnk.gov.hu/attachments/article/464/WHO%20a%20fert%C5%91tlen%C3%ADt%C5%91%20k%C3%A9zmos%C3%A1s%20menete.pdf

 

 Győr, 2020. március 11.

 

                                                                                     Csengeri Mária

 

                                                                                    tagintézmény-vezető