Móra Magazin
Language projects
| Iskolánk története |
Profilunk 1989-ben középiskolával bővült, intézményünk neve Móra Ferenc Általános Iskola és Gimnáziumra változott. A gimnázium humán-média, informatika és testnevelés tagozattal kezdte meg működését. A középiskolai képzés bevezetésével lehetőséget biztosítottunk diákjainknak, hogy iskolaváltás nélkül hat éves kortól az érettségiig eljuthassanak. Az informatika oktatás területén komoly előrelépést jelentett a legkorszerűbb berendezésekkel felszerelt két gépterem kialakítása, valamint a SULINET programba való bekapcsolódás. Természetesen a humán tagozatos képzés is jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt 16 év folyamán. A Kisalföld megyei lapunk közreműködésével az e csoportba jelentkező diákjaink megismerkedhettek az újságírás fortélyaival , sőt havonta a lap mellékleteként MÓRASZÓSZ címen ifjúsági magazint jelentettek meg. A kezdeti sikereken felbuzdulva a Szombathelyi Tanárképző Főiskolával közösen kidolgoztuk a középfokú újságíróképzés központi programját, amely programot az Oktatási Minisztérium jóvá hagyta és az 1998/99-es tanévben, elsőként az országban elindíthattuk az azóta is nagy népszerűségnek örvendő érettségire épülő középfokú újságíróképzést. Nagy örömünkre munkánk eredményeképpen már szakmai kitüntetéssel büszkélkedhető tanítványaink is vannak. A szakképzés bevezetésével iskolánk új profillal bővült, ezért névváltoztatás vált szükségessé. Ennek értelmében intézményünk neve 1998 óta Móra Ferenc Általános és Középiskola. Felhasználva a Berzsenyi Dániel Főiskolával kialakított szakmai kapcsolatot, velük szoros együttműködésben elindítottuk 2002-ben az érettségire épülő 2 éves felsőfokú intézményi kommunikátori OKJ-s képzést, valamint a győri Széchenyi Egyetemmel karöltve 2004-ben felvállaltuk a szintén felsőfokú jogi asszisztens képzést is. A testnevelés tagozatot kiváltva meghirdettük az emelt szintű idegen nyelvi képzést német, angol, spanyol és francia nyelvekből. 2004-től lehetőséget kaptunk, hogy elindíthassuk az 5 éves nyelvi előkészítő évfolyamot. Tanulóink megszerzett nyelvtudását kamatoztatva 12 éve szoros testvériskolai kapcsolatokat ápolunk a stur-birkumi iskolával , valamint a Comenius és a Socrates program keretében portugál, spanyol iskolákkal közös szakmai programot szervezünk. Iskolánk 1992 és 1999 között több, országos hírűvé nőtt rendezvényt honosított meg. Ezek közül kiemelkedő az alsósok számára a Kincskereső Vetélkedő, a sportolók számára az Úszóosztályok Országos Versenye , valamint a környező megyék, az erdélyi és szlovákiai magyar középiskolák részvételével megrendezett Móra Ferenc novellaelemző és prózaíró verseny. 2004-re kiépítettük a Comenius 2000 Közoktatási Minőségfejlesztési Program I. Intézményi modelljét . Munkánkat az OM kiválóra minősítette. A 2009/2010. tanévtől új képzési forma, a szakiskolai küldő osztály működik iskolánkban, illetve elindult a felsőfokú újságíróképzés is. |



